Bartha Ákos: Véres város
Bartha Ákos könyve a budapesti fegyveres ellenállás 1944-1945-ös történetét dolgozza fel. A 2021-ben megjelent könyv a tárgyalt időszak antifasiszta ellenállásának az 1987-es Partizánlexikon óta legteljesebb feldolgozása. A névmutató mintegy ezer nevet, az irodalomjegyzék pedig közel hatszáz címet tartalmaz.
Áttekinti az összes, dokumentumokkal igazolható, a fegyveres ellenállás útjára lépett szerveződés történetét. A magyarországi viszonyok az 1944. márciusi német megszállással eldurvultak. A Gestapo több ezer embert elhurcolt, és megkezdődött több mint félmillió magyar állampolgár tömeges meggyilkolása, amit a magyar állam közreműködése tett lehetővé. Ebben a helyzetben egyre több ember számára vált világossá, hogy ki kell lépni a háborúból, szakítani kell a náci hatalommal, és fegyverrel is szembe kell szállni a „szövetségessel”.
A fegyveres szervezkedés a társadalom minden rétegére kiterjedt. Vezérkari tisztek, minisztériumi tisztviselők, polgárok, munkások, üldözött zsidók százai találták meg egymáshoz a kapcsolatot. A legkiterjedtebb szervezkedés célja a háborúból való kiugrás megszervezése volt – ez a társadalmi elit tehetetlensége miatt végül nem járt sikerrel. Ezután a fegyveres felkelés kirobbantására készültek. Egy általános budapesti felkelés minden bizonnyal siettette volna a náci birodalom bukását, de a nácik és nyilasok ezt meg tudták akadályozni.
Ennek ellenére a kisebb csoportok egy kiterjedt ellenálló hálózatot hoztak létre. Kommunista akciógárdák, hivatalos alakulatok álcája alatt működő partizáncsoportok, cionista, szociáldemokrata fegyveresek, és sok tisztességes vagy kalandvágyó ember együttesen akadályozta a nyilasok és német katonák tombolását. Rengeteg embert elbújtattak, tömegesen készítettek hamis papírokat, fegyvereket gyűjtöttek, német katonai szállítmányokat fosztogattak. Német katonai járműveket és nyilas épületeket robbantottak fel, foglyokat szabadítottak ki, és több száz nyilassal végeztek. Az ellenállás bizonyíthatóan sok ezer ember életét mentette meg – sok esetben az ellenállók élete árán.
A fasizmus korában mindenkinek erkölcsi vizsgát kell tennie. Némán tűri a kibontakozó szörnyűségeket, vagy megpróbál tenni ellene. 1944-1945-ben, amikor a fasiszta fenevad a legjobban tombolt Magyarországon, sokan sikeresen vizsgáztak emberségből. A partizánok között mindenféle ember előfordult. Voltak köztük korábban is aktívan politizálók, kommunisták, szociáldemokraták, szakszervezetisek, parasztpártiak. Voltak, akik szembefordultak korábbi fasiszta vagy éppen nyilas múltjukkal. Voltak szerencselovagok, és voltak jócskán kültelki vagányok is, akik bármikor szívesen szembeszegültek a hatalommal. A könyv széles tárházát nyújtja a színes hátterű antifasiszta ellenállóknak.
A legkisebb fegyveres akció sem volt hatástalan. Reményt adott az embereknek, elbizonytalanította a nácikat, és elsősorban katonai erőket kötött le. Akik a partizánokat üldözték, azoknak nem volt lehetőségük a fronton lenni. (Más kérdés, hogy a nyilasok és az SS-ek elsősorban a védtelen civilek legyilkolásának a specialistái voltak, katonai tettek nem igazán fűződtek hozzájuk. Ezért is nevetséges, amikor a mai nácik „hősöket” emlegetnek.)
1944-1945-ben nem volt kérdéses, hogy kinek van igaza: a nácikat támogatók a legaljasabb emberek közül kerültek ki. A fasizmus a rossz oldal. Ezt teljes mértékben bebizonyították a nácik és nyilas csatlósaik. Akiben volt emberség, az a jó oldalra állt: harcolt a fasizmus ellen.
Ez a választási kényszer újból egyre aktuálisabbá válik.